ApRóka Gyermek felügyelet

Bicske és környéke

bokrosildiko.jpg  Bokros Ildikónak hívnak, tanítói és gyógypedagógus tanári végzettséggel rendelkezem. Hosszú évek óta foglalkozok gyerekekkel,egyéni fejlesztésben is több éves gyakorlatom van. Nagyon szeretem a gyerekeket és a munkámat ami egyben a hobbim is. Jogosítvánnyal és gépkocsival rendelkezem. Egy lányom van, aki már felnőtt.


gyorekatalin.jpg Jogosítvánnyal és saját gépkocsival rendelkező több diplomás mérnöktanár vagyok. Több ,mint húsz éve foglalkozok gyerekekkel. Általános és középiskolásokat tanítok elsősorban matematikára,de a  fizika és kémia tanításában is nagy gyakorlatom van.Sok tanulóval sikerült már megszerettetnem ezeket a tantárgyakat.Egy egyetemista lányom van.

zsofi.jpg Zsófi vagyok, a 21. életévemet taposom, és imádom a gyerekeket. Érettségi után kimentem Angliába, hogy gyerekekre vigyázzak és persze világot is lássak. Több mint egy évig voltam fogadott testvére egy 6 éves kisfiúnak, akit nagyon megszerettem. Én kísértem iskolába és haza is én hoztam, ebédet és vacsorát készítettem neki, minden nap, persze a játszás és egy kis tanulás mellett.










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 4
Össz.: 11 098

Látogatottság növelés
Oldal: Csapatunk
ApRóka Gyermek felügyelet - © 2008 - 2024 - ap-roka.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »